Már régóta nem sajátom az ünnep előtti euforikus vásárlási láz. Inkább szorongás, inkább szomorúság! Nem ajándékok vásárlása jár az eszemben, nem a szebbnél szebb fenyőfák között nézelődök, nem érdekelnek a csodás új égősorok, díszek. Nem.
A PULYKA jár az eszemben! Mekkora lesz? Jut-e a húsából mindenki tányérjára? Jut-e annyi, hogy még másnapra, harmadnapra is maradjon? Rég volt ilyen!
A várost járva nézem az árakat és tapogatom a zsebem. Az árcédulák és a zsebem tartalma messze nincsenek szinkronban. Hiába próbáltam tartalékolni, hogy jusson a PULYKÁRA, a zsebben nem marad elég! A zsebben már régóta csak pulyka virslire, pulyka "húspép" fasírtra marad pénz!
Pár hete elkezdtem nézni a nagyobb PULYKÁKAT, nem tapogattam a zsebem. Nem tapogattam, mert ígéretet kaptam, hogy lesz benne PULYKAPÉNZ!
Felszabadultabban nézelődtem, bátran megnéztem a szépen gömbölyödő , feszülő , nagyra húsosodott PULYKÁKAT. Magabiztosan nézegettem a magukat kellető csodákat, mert nálam volt az ígéret, hogy az egyik ott fog gőzölögni az ünnepi teríték közepén.
Pár napja elfordítom a fejem , ha ezeket a dögöket látom! Nekem ne kellesék magukat! Igazából nem is vagyok oda a PULYKÁÉRT! Legalábbis a virsli és a húspép íze nem igazán tetszik az ínyemnek! Az ígért PULYKAPÉNZ is csak részletekben jön! A PULYKÁT én is csak részben tudom megvenni! PULYKA FAR-HÁT lesz az ünnepi asztalon, hogy a gyerekeim legalább az igazi ízt érezzék!
K.L.
