Vajon milyen tulajdonságai vannak a "tökéletes" munkaerőnek, konkrétan egy egészségügyi szakdolgozónak?
Közelítsük meg a kérdést a történelem felől.
Hippokratész így fogalmazza meg az ápolóra, az orvosra és magára a folyamatra vonatkozó szigorú elvárásait:
"Bízd meg egyik tanítványodat, olyat, aki képes az instrukciókat nehézség nélkül végrehajtani, és képes a kezelést megfelelőképpen végezni. Válassz olyan valakit, aki már megkapta a bevezetést a szakma rejtelmeibe, hogy minden olyan dolgot el tudjon végezni, amire szükség van és hogy a kezelést, biztonsággal megtudja adni. Ő azért van ott, hogy megakadályozza, hogy olyan dolgok, melyek a vizitek között történnek, elsikkadjanak. Soha ne bízz meg laikust semmivel, mert ha balszerencsés dolog történik, a felelősség téged fog terhelni, de az eredmény dicsőséget fog neked szerezni."
(a kép forrása: www.mimicsoda.hu)
Mit jelent ez számunkra, akik oklevelünk kézhez vételekor Hippokratészi esküt tettünk?
Az orvos választja ki az ápolási tevékenységre alkalmas és hivatott tanítványt, aki az ápoló. Az orvos távollétében az ápoló maradéktalan, szakmailag megalapozott, precíz, pontos munkát végez. Az orvos munkájának eredményességét erősen befolyásolja az ápoló személyzet qualitása, hozzáállása, becsületessége.
Haladjunk tovább a korban. A diakónusok idejében legfőbb kritériumként jelölték meg, és csak az lehetett ápoló, aki 60 év feletti és özvegy.
Vajon miért döntöttek így? Ha végiggondoljuk egy nővér napját, időbeosztását, feladatait, akkor egyből megérjük, és világossá válik számunkra a válasz.
Az ápolás teljes elhivatottságot, testi-lelki-szellemi erőnlétet, maximális lojalitást, felkészültséget és még sorolhatnánk, hogy mi mindent igényel.
Nem csoda, hogy a kisgyermekes anyákat megviseli a három műszak, nem csoda, hogy nehezebb a betegre koncentrálni, ha otthon nincsenek rendben a dolgok. Nem csoda, hogy lelkiismeret furdalása van egy anyának, ha otthon hagyja a beteg gyermekét és az osztályon ápolja a rá bízott vadidegen beteg embereket. Nem csoda, hogy nehéz megállni, hogy a küszöbön hagyjuk a gondokat.
Mennyivel "egyszerűbb" az élete egy özvegy, idős embernek. Ereje még van, a hormonjai szinte alszanak, magánélete sivár, szükségletei alacsony szintűek, képes a munkájára koncentrálni 100 százalékban, tehát szinte tökéletes munkaerő.
Ilyen hosszú bevezetés után jöjjön a magánvéleményem. Ami számomra ideálissá (tökéletes ember nem létezik) teszi a munkaerőt, az ápolót.
Becsületes. Pontos. A rá bízott titkokat, értékeket őrzi. Élete végéig tanul, képzi magát. Jól kommunikál. Ebben benne van a hallgatás és a meghallgatás gyakorlása is. Éles eszű, határozott, adekvátan cselekszik. Empatikus. Nevelő. Kedves, sokat mosolyog (belülről és őszintén). Bátorító. Meg tudja simogatni embertársát. Az undorát le tudja gyűrni.Nem akarja az igazát érvényesíteni a beteggel szemben. Precízen, tervezetten dolgozik és adminisztrál. A munkahelyi hierarchiát tiszteletben tartja. Türelmes és tapintatos.
(És, egy szót sem szóltam a szintén Hippokratész nevéhez fűződő személyiségtípusokról. lásd a http://novervagyok.blog.hu/2012/03/03/ver_epe_es_nyal.... bejegyzést.)
Dióhéjban, körülbelül ennyi. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen ember, aki angyalnak született, és védőszentként funkcionál.
Én mégis vágyom a csodára, ha betegként fekszem majd valamikor egy ágyban. Szeretném, ha egy ilyen "angyali" teremtés 8mindegy, hogy férfi vagy nő) segítene nekem elviselni a fájdalmat, a félelmet, a kétségbeesést.
Mert bizony a betegeknek fáj maga a betegség, a rengeteg beavatkozás, nem félnek, hanem rettegnek, és igen kiszolgáltatott helyzetben találják magukat, amikor készül végleg összeomlani a testük, vele az életük.
(kép forrása: www.orszagalbum.hu)
