"A csudába az átkozott dokumentációval. Csak az ne lenne. Inkább megszúrom, megetetem, sőt tisztába teszem százszor a beteget, csak az a vacak írás ne lenne. Megkeseríti az életemet!"
Hányszor mondtuk és hallottuk már ezeket a mondatokat egy nővér szájából?
Sokszor, számtalanszor.
"Bezzeg régen, úgy húsz éve volt az a kis gyűrött, ócska, szamárfüles, zsíros-kávéfoltos, francia kockás irka füzet, és mégis megkapta a beteg, amit meg kellett, hogy kapjon. Áramlott az információ, nem maradtak el feladatok."
Ehelyett, most, TAJ-szám, betegazonosító karszalag, etikett, ápolási dokumentáció, ápolási diagnózisok halmaza, terv, terv hátán, aláírás ide, oda, dosszié, dekulap, ilyen észlelő, olyan észlelő, a mumus trafós észlelő, értékleltár, számítógép, és programok.
Kérdezem én ki bírja ezt, és mi értelme az egésznek?
Bírja és írja a nővér ÖNVÉDELEMBŐL.
Önvédelemből!?
Igen, hogy gyakorolhassa a szakmáját, és ne kelljen a bírósági tárgyalás veszteseként, vádlottjaként, megcímkézett elítéltként a híd alatt aludnia. (szegény szerencsétlen vidékiek. még híd sincs!)
Micsoda?
Amióta "divatba jöttek" a betegjogi képviselők, a betegjogok, az egészségügyi perek, a kártérítés, és módosították a munka törvénykönyvét, jó, ha megszeretjük, és keblünkre öleljük azt a fránya dokumentációt.
Utálom! Elveszi az időt, de igeinis leírom, hogy megetettem háromszor, megitattam tieznkettőször, tisztába tettem kétszer, véres volt a széklete és XY orvost erről tájékozatattam.
Macerás?
Hát, hogyne lenne macerás egy tevékenység-orientált embernek az ücsörgés és firkálgatás. De megteszem, mert én akarom felnevelni a gyerekeimet, és nem kérek húslevest a hétvégi láthatásra a börtönben.
Kisarkítom? lehet.
Eltúlzom? Lehet.
De, én inkább leírok mindent, ami a rám bízott betegekkel történt az adott intervallumban, hogy megőrizzem a szakmám gyakorlásához a jogot, hogy "priusz-mentes" maradhassak és szívhassam friss tavaszi levegőt.
Gyáva lennék? Nem, nem hiszem. Inkább okos és alkalmazkodó.
