Január egytől új életet kezdek. Lefokoztatom magam. Segédápolónő szeretnék lenni. 

Hogy miért? Mert mérges és fáradt vagyok. Egyetlen majdnem felnőtt gyermekem szerint úgy nézek ki néha, mint egy kifacsart citrom, ráadásul alulfizetett, és túlhajszolt vagyok. 

Apósom, régen, amikor még az egészségügyi főiskolára jártam, megkérdezte, hogy ugyan minek az ágytál hurcoláshoz diploma. 

Akkor még felháborodtam, mert azt hittem, hogy a végzettségemnek, a tudásomnak megfelelő kvalifikált munkát fogok végezni diplomás ápolóként.

Tévedtem.

Ma már nem háborodok fel, csupán hol dühöngök, hol beletörődöm, hol pedig fenyegetőzöm, hogy nem csinálom tovább. Érzelmi állapotom fáradtságom szintjétől függ.

Éjszakai műszak végén, a pisis, és kakis lepedőket zsákba gyömöszölve, nappal cselédet és bejárónőt alakítva, a búgócsiga és a gyalogkakukk házasságából megszületett gnóm egyedet alakítva elgondolkodom, hogy hol ronthattam el. Igazságérzetem túlfejlett, nyalizásra alkalmatlan ember lévén elgondolkodom, és tényleg kérem, hogy valaki válaszolja meg nekem, hogy miért adatik jobb beosztás, kényelmesebb életritmus egy nyolc osztályt végzett segédápolónak, mint egy diplomás nővérnek?

A segédápoló heti ötször dolgozik héttől háromig. Ünnepnap, hétvége ismeretes számára. Az éjszakai műszakot még hallomásból sem ismeri. napközben áthúz néhány ágyat, leviszi a laborba a néhány kémcsövet, felhozza a gyógyszertárból a gyógyszereket, kiosztja a reggelit, ebédet. Nem etet, nem itat, nem mosdat, nem pelenkáz, nem súrol ágytálat, nem gyógyszerel, nem szúr vénát, nem tölti fel az üres fiókokat, és nincs felelőssége. Ja, nincs váltótársa, tehát, ha egy fél órával később érkezik, akkor annyival korábban távozik, és, ha nincs kedve, csak betelefonál, hogy alszom még egy picit, és egyébként is süt a nap, és sétálok egyet a gyerekkel a parkban.

Ezzel szemben egy diplomás nővér tizenkét órás műszakokban dolgozik, időérzéke végleg eltűnik, bioritmusa felborul, a reá bízott betegekért minden szinten (anyagilag, erkölcsileg, testileg, lelkileg, etikailag, fizikailag, biztos van még valami, ami a dühtől nem jut az eszembe) felelős. Gyógyszerel, infundál, etet, itat, mosdat, fürdet, csiszatol (gondolok itt a hajléktalanokra) rühet, tetvet és egyéb élősködőt írt. Vénát szúr és tápszondán táplál, gégekanült tisztogat és inhalál, és mindenekfelett dokumentál. Mert ugye tudjuk jól, hogy csak az a munka van elvégezve, aminek írásos nyoma van. Osztályos nővérként még a takarítónő kegyeit is keresi; miközben vigyázzban áll és megvárja, hogy felszáradjon a kórterem padlója. Végrehajtja az orvos utasításait, kiszolgálja a betegeket, nyugtatgatja a hozzátartozókat, távol tartja a tolvajokat, birka türelemmel megválaszolja a kérdéseket, őrzi az osztály materiális és nem materiális javait. Hogy ki ne felejtsem egy személyben recepciós, titkárnő, telefonos kisasszony, üzenetrögzítő és lelki szemetesláda.

Kérdezem én, hogy minek néznek minket? Istennőnek, Teréz Anyának, birkának, vagy cselédnek? 

Én diplomás ápolónak gondolom magam, ehhez képest január egytől kérem a visszaminősítésemet segédápolóvá az F fokozatom és fizetésem megtartása mellett.

Legalább így a saját ágyamban alhatok minden éjjel.