A kiégés (burnout) szindrómát sajnos gyakran megfigyelhetjük fokozott fizikai/szellemi/lelki stresszhelyzetnek kitett eü. dolgozók körében.

Vegyük sorra a tüneteket, tartsunk őszinte önvizsgálatot.

 

 

  • A testi-szellemi kimerültség oly' mérteket öltött, amit már egy kiadós délutáni alvással sem tudunk megszüntetni.
  • A munkánkra jellemző a megfelelési kényszer. Háttérbe szorítjuk önös érdekeinket, így életmódunk önfeláldozóvá válik.
  • Elhanyagoljuk lelki-fizikai szükségleteinket.
  • Közömbösség, az empátiás készség tompulása, fásultság meghatározóvá válik.
  • A türelmetlenségből fakadó intolerancia növekszik.
  • Fokozott stresszérzékenység.
  • Megszűnik a kapcsolat az "én" és a teste, belső világa között.
  • Depresszió (ami természetesen nem egyenlő a pillanatnyi lehangoltsággal, rosszkedvvel), belső üresség érzése, reménytelenség.
  • Alacsony önértékelés, a munkateljesítmény csökkenése.
  • A személyek közötti kapcsolatokra a negativizmus, cinizmus, rosszindulatú kommunikációs stílus válik jellemzővé.
  • Eluralkodhat a közöny, érzelemmentesség, visszahúzódás, fásultság vagy túlérzékenység, védekező viselkedés.
  • A kiégés általánossá válik (magánéletben is).

Hány jellemző igaz rád? Számold össze!

Nézz tükörbe! hogy nézel ki? Tarts önvizsgálatot!

Most pedig gondoljuk végig közösen, hogy mi lehet az oka a kiégésnek!

Elismernek a munkád során? Meg szokott dícsérni a főnököd, hogy "ez most aztán tényleg nagyszerű volt!"? Most az anyagi elismerésről nem beszélünk, mert a pénzről már írtam számtalanszor. Tudjuk, hogy alacsony a jövedelmünk. Egyik "drága" hozzászóló, azt írta ezzel kapcsolatban, hogy már akkor is tudtuk, amikor nővérnek álltunk, hogy alacsony lesz a fizetésünk.

Engedtessék meg nekem egy rövid észrevétel ezzel a kívülálló beszólással kapcsolatban.

Nem, nem tudtam 14(!) évesen (igen, ekkor jelentkeztem eü. szakközépiskolába), hogy keveset fogok keresni, csak azt tudtam, hogy él egy dializált keresztanyám, aki szereti/tiszteli az ápolószemélyzetet, kívülről fújom a kémiát, jól ismerem a biológiát, és amióta az eszemet tudom, segítek másoknak, ha tudok.

Visszatérve a kiégés okaihoz, sajnos azt tapasztalom, hogy az erkölcsi elismerés is elmarad, bár "én fordítva ülök a lovon".

 

Vallom, ha kedves vagyok, kedves emberek vesznek körül, vallom, ha mosolygok előbb-utóbb visszamosolyognak rám, vallom, hogy megdicsérek másokat, engem is meg fognak dícsérni.

 

 

Jó, jó, de...

Nincs de, pusztán a kitartás hozza meg a gyümölcsét.

Elsődleges kiváltó oknak a túlságosan hosszú munkaidőt, a (bio)ritmustalanságot, és az éjszakai munkavégzést tartom, bár azt vettem észre (közvéleményt kutattam a FB csoportunkban, megkérdeztem a virtuális Nővérszoba tagjait), hogy melyik zaklatja fel őket jobban, a 3 műszak, vagy az alacsony fizetés.

100 %-ban a fizetés borzolja az idegeiket, pedig tudjuk nagyon jól, hogy a rákra erősen hajlamosít a rendszeresen éjszaka végzett munka, ami extra igénybevételnek számít, nem beszélve a felelősség nagyságáról.

További okok között szerepel az elégtelen intézményi támogatás, a vezetőség segítő-motiváló jelenlétének hiánya, a karrierépítési lehetőségek korlátozottsága, az adminisztratív terhek magas százalékos aránya az effektív munkához képest.

A kiégési szindróma kialakulásában óriási szerepet játszik a személyiség, melynek talaján felüti fejét a burnout szindróma.

Beazonosítottak egy predesztináló személyiségtípust, amire jellemző a saját ingatag pszichés állapot. Ebből fakadóan mások segítésében látja önmegvalósítását, szinte drogként" használja ápolói hivatását, a segített függőségének fenntartásában érdekelt, visszaél helyzetével, mindeközben a privát szférája, magánélete háttérbe szorul. (Helfer szindróma)

A kiégésnek egymástól jól elkülöníthető szakaszai vannak. Ezek az

  1. idealizáció fázisa: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény jellemzi,
  2. realizmus fázisa: a lelkesedés alábbhagy, az ápoló tisztában van képességeivel, korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról,
  3. kiábrándulás fázisa: a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, rutinszerűvé válik a munkavégzés,
  4. frusztráció fázisa: ingerlékenység, feszültség, stressztűrés csökkenése szembetűnő,
  5. apátia fázisa, amikor pályaelhagyóvá válik, sőt a magánéletben sem talál örömet.

Állítólag a kiégés visszafordítható. Véleményem szerint a  valódi PREVENTIO  hatékonyabb megoldás, mint a tűzoltás.

Jó, jó, mot is hallom a kifogásokat.

Nincs rá pénzem, hogy masszíroztassam magam, hogy lejárjak az edzőterembe, ilyen üzemanyag árak mellett hogy jutok el kirándulni. Azt sem tudom, mikor úsztam utoljára. Persze, én meg a relaxáció, meditáció, amikor olyan, de olyan feszült vagyok. Az én koromban tai chi, jóga, zene, tánc, móka, kacagás?

Oké. Tudom, nincs rá pénzed. Akkor sétálj az utcán. Nincs merszed új dolgokkal foglalkozni, akkor ne csodálkozz, ha olyan leszel, mint egy kivénhedt kaktusz.

Ébresztő! Nem sorolhatod újra és újra a kifogásokat!

A mi társadalmunkban gyenge a "védőháló". Egy nőnek is sokat és keményen kell dolgoznia, hát akkor vegyük elő a leleményességet (ez is női erény a mérhetetlen szívósság és teherbírásunk mellett) és találjuk ki, hogyan tudjuk elviselhetőbbé tenni a saját életünket.

Hogy miért? Mert még mindig jobb segítőnek lenni, mint rászorulónak!

Ui: Egy kérdés végszóként. A havi cigaretta árából kitelik az egészséget támogató vitamin, aerobik-óra, vagy netán egy masszázs? 

 

Címkék: cigaretta kaktusz szindróma jóga tai kiégés chi védőháló

A bejegyzés trackback címe:

https://novervagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr974105012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása