Ez a cikkem 2011. júliusában a "Ne várjunk tétlenül a májrákra!" címmel meghirdetett országos sajtópályázatra íródott. A cikk az Esti Hírlapban jelent meg.

a májrákba évente Ezer magyar hal bele, a tíz éves túlélés örömünnep

Végzetes támadás 

Testközelből láthattam a rettegett kórt, a májrákot, miközben Dr. Bursics Attila operált. Öt órán keresztül küzdött betege tumor-mentességéért. A fővárosi Uzsoki utcai Kórház sebészeti osztályán aktív „májmentő” munka folyik. Jakab Ferenc májspecialista szerint a májrák ellen védekezni csak és kizárólag megelőzéssel és felvilágosítással lehet. Májrákos betegekkel - főként betegségük kialakulásáról - beszélgettem. 

Csend, finom precíz mozdulatok, összehangolt team-munka és a döntés feszültsége veszi körül a 69 éves Sárközinét a nyolcas műtőben egy szerdai reggelen. Hét percet vesz igénybe a has szakszerű felnyitása, láthatóvá válik a rákos máj.

– Nézze, - magyaráz Dr. Bursics Attila sebész – ez a rákköldök - mutat az egyik szürkésfehér elváltozásra, melynek közepe, akár a köldökünk középen behúzódik.

- Ránézésre van különbség az elsődleges daganat és az áttét között? – érdeklődöm.

- Küllemre semmi. - Sokáig hallgatunk. Figyelek, nem akarom zavarni.

- Elég szomorú a helyzet. Nem biztos, hogy hosszú műtét várható – állapítja meg az operáló orvos, a sebészeti osztály új vezetője.

- Lehet, hogy nem tudok segíteni. Áttapintom újra. – steril kesztyűs kezei egyszeriben eltűnnek a beteg erős fémkampókkal szétfeszített testében. Sokáig vizsgálódik.

 - Anesztézia, hogy van a betegünk? – a doktornő jelenti, hogy a beteg stabil, keringése kielégítő, kibírja a több órás műtétet.

- Nem szabványos műtétet tervezek. Meghagyok 2,5 szegmentumot, akkor ez a nő tumor-mentessé válik. Így van csak esélye az életre.

Sárköziné májának csupán 25 százaléka maradt meg. Májunk 75 %-a eltávolítható - sebészi tapasztalat szerint -, de csak abban az esetben, ha a maradék teljesen ép, az erek és az epeutak is kifogástalan állapotúak - tudom meg.  


 Ami kikerült…

 

 

 

…és ami megmaradt. 

Létfontosságú szerv
A máj anyagcsereközpont, méregtelenítésért felelős fő szerv. A kedvezőtlen körülményeket (vírusfertőzés, alkoholizálás, mérgek) sokáig „csendben”, működésének károsodása nélkül, tünet- és fájdalommentesen, jól tűri. A májcirrózis nem gyógyítható, szövődményeiben évente mintegy 7 ezer ember hal meg hazánkban. 

Nem helyettesíthető
Az emberi szervezet 2 százalékát teszi ki az a bonyolult „vegyi üzem”, amit úgy hívunk, máj. Működése fölöttébb összetett. Helyettesítésére a műmájat – úgy, mint művesét, művégtagot, műfogsort, – nem sikerült még kifejleszteni. Májátültetés után az öt éves túlélés 70-80 százalékos, ám csak szigorú kritérium rendszer teljesülése esetén valósulhat meg. 

Hepatitis C-től a májrákig
A Hepatitis C fertőzés forrása a vírushordozó és a beteg ember. A betegség vérrel és szövetnedvekkel terjed. Megelőzése csak elővigyázatossággal lehetséges, nincs ellene védőoltás! A C vírus a máj egészséges sejtvonalainak pusztulását, a májszerkezet elhalását, molyrágás-nekrózist okoz. Az egészséges májsejtek helyét 15-20 év alatt kötőszövet foglalja el. Kialakul a májzsugor, majd az agresszív májrák.


A magyar sebészi gyakorlat szerint – meséli Jakab professzor – a májáttét (más szervből, túlnyomórészt a vastagbélből, végbélből kiinduló) tízszer gyakrabban fordul elő, mint az elsődleges májsejt rák, a
Hepatocellularis carcinoma (HCC).

Évente közel 1000 új primer májrákos beteg kerül felismerésre, ami azt jelenti, hogy minden tízezredik magyar lakos „friss” májrákos. Pontos országos nyilvántartás nincsen. 2008-ban az eski.hu adatai szerint ez az érték 2660.

Érdemes orvoshoz fordulnia, ha...
Volt már sárgasága. Szokott puffadni a hasa. Jobb bordaíve alatt érzékeny. A vérében a májenzimek értéke magasabb a normálisnál. 1993 előtt kapott vért, vagy volt nagy műtéte, esetleg szervátültetése. Intravénás kábítószer élvező. Tetováltatta magát. Testékszert visel. Diagnosztizáltak a családjában májbetegséget. Vegyszerekkel, mérgekkel dolgozik. A családorvosa érdeklődik alkoholfogyasztási szokásairól. Napi rendszerességgel fogyaszt alkoholt. Cukorbeteg. Az EGÉSZSÉGÜGYBEN dolgozik. Nem adhat vért. Művesekezelésre szorul.

Ha már néhány jellemző igaz Önre, akkor a májrák-rizikócsoport tagja. Haladéktalanul forduljon orvoshoz! 

Megelőzés mindenekfelett!
A Hepatitis C vírussal fertőzött betegek nem viselnek bilétát a nyakukban, ahogy Dr. Jakab fogalmaz. Országos nyilvántartás nincsen. Egészséges immunitású ember némi védettséget élvez.
Legfőképpen a higiénés szabályok betartását javaslom. Az egészségügyi szakszemélyzetnek szórnia kell maga körül a tudást. A tanítás, a betegvezetés, a felvilágosítás elengedhetetlen. A tévhitek eloszlatása is igen fontos feladatunk. Ilyen tévhit, hogy a máj regenerálódik. A beteg máj kórosan regenerálódik. Másik óriási tévhit, hogy léteznek májvédő teák, amelyek minden májbetegséget képesek megelőzni. A megelőzésnek három szintjét különíthetjük el.

Elsődleges prevención értjük a vírusfertőzés megakadályozását.

Az Egészségügyi Világszervezet egyik szlogenje: Ne nyúljunk a szánkba! A kéz ugyanis számos fertőzés forrása. A kézmosás fontosságát már a pici gyerekeknek érdemes megtanítani, a fertőtlenítő kézmosás történetét pedig minden magyar ismeri, és büszke Semmelweisre. A nyugati közösségi magatartás fejlettebb, mint a mi nemzeti kultúránk. Ilyen alapvető dolgokkal, hogy ne köpködjünk, zuhanyozzunk a fürdőmedence használata előtt, töröljük le a bevásárlókocsik fogantyúját, mossunk gondosan kezet WC használat után, vágjuk rövidre a körmeinket… - Ugye Önnek nincs műkörme? - néz a kezemre a professzor, majd elégedetten folytatja. -  … megelőzhetnénk jó néhány betegséget.

A másodlagos megelőzésről beszélünk, amikor a daganat kezdeti stádiumban van. Ilyenkor a beteget kezeljük, és megakadályozzuk, hogy másokat megfertőzzön.

A harmadlagos megelőzés során eltávolítjuk a rákos májrészleteket, és nyomon követjük a beteget. 3-6 havonta visszarendeljük labor-, és ultrahang vizsgálatra.

Néhány sors

Rita elhanyagolt küllemű, fésületlen, sovány testalkatú. Bal lába aránytalanul vastag. Járni képtelen. Mindössze 46 éves. A kórteremben beszélgetek vele. Fél. Combartériái és a nyirokkeringése teljesen tönkrement. Évek óta leszokott a heroinról, már nem szúrja magát, elvonási tünetei enyhítésére napi hat tabletta drogpótlót szed. Holnap combtőben amputálják a lábát.  Az osztályos nővér három kémcső vért vett tőle. Gumikesztyű nélkül. A főnővér veszi észre Rita vaskos dokumentációjában a 34-es betűmérettel nyomtatott figyelmeztető szöveget: Hepatitis C pozitív.

Fertőző májgyulladása van a betegnek. Leginkább a vérével képes megfertőzni másokat. Sajnos, ez a történet nem egyedi eset, tudom meg a nappali szolgálatot teljesítő Éva nővértől.  

Csomné évtizedek óta foglalkozik szőlővel, rendszeresen permetezi azt. Gyengesége, fáradékonysága miatt kereste fel orvosát. Laborértékei magasak voltak. Tavaly nyáron májának 10 %-át távolították el májsejt rák miatt. Azóta negyedévente jár kontrollvizsgálatokra. Egyelőre tünetmentes.

M. Gy-né a nem operálható betegek számát növeli. Semmilyen panasza nem volt. Munkahelyén szerveztek éves szűrővizsgálatot, „véletlenül”, hasi UH vizsgálat során derült ki a végstádiumú baj. A májában lévő rákos folyamat szétszórt, sebészileg eltávolíthatatlan. Szomorúan meséli, hogy tizenegy hónapot jósoltak neki a sebészeten a pontos diagnózis felállításakor, ami júliusban telik le. Két hete, az aktuális kontrollvizsgálaton tudatták vele, hogy a daganatnövekedés üteme rohamosan felgyorsult.

K. S-né (59 éves) székletében vért találtak, Cz. S. (53 éves férfi) a magasabb vércukorszint indította el a lavinát. Mindketten rendszeresen, évente jártak vérvételre, kivizsgálásra. Diagnózisuk: májsejt rák.

B. Imre 53 éves krónikus alkoholista, cukorbeteg, kórtörténetében számos műtét, hasnyálmirigy-, és tüdőgyulladás is szerepel. Hepatitis C fertőzött. 5x5x4 cm-es rosszindulatú májtumor műtéti eltávolítására került sor, majd a műtétet követő ötödik napon vércukor értékei felszöktek, a vizelet kiválasztás kórosan csökkent, bélműködése szinte leállt. A májcirózis tünetei eluralkodtak rajta. Aluszékonnyá, ébreszthetetlenné vált. Állapota folyamatosan hanyatlott, majd hajnalban meghalt – olvasom a zárójelentésében.

H-né (nem engedi még a monogramját sem használni, mert még a szomszédai sem tudják, hogy beteg) férje elvesztése után nőgyógyászati műtéten esett át. Kávézgatás közben viccesen meséli, hogy 1,5 kg női szervet távolítottak el belőle, majd tavaly nyáron a legnagyobb kánikula idején operálták 4,4 cm átmérőjű petefészek eredetű májáttét miatt. A sikeres műtétnek, erős hitének, pozitív lelki beállítottságának és öt unokájának köszönheti gyors felépülését - vallja. 

Palásti Pálné lakásában nem hordja a parókát. Nagyon meleg – mosolyog rám. Túravezető vagyok, és „csak” azt vettem észre magamon, hogy nehezebben tudok felmászni olyan emelkedőkre, ami eddig játszi könnyedséggel sikerült. – idézi fel a tavalyi szezont. Cukorbeteg vagyok. Járok ellenőrzésre, karbantartom magam. Az UH vizsgálat 12x10 cm-es elváltozást mutatott a májamban. Álltam, mint szamár a hegyen. – néz a semmibe, látszik rajta, hogy felidézi az érzést. Hallgatok. Nagy sokára folytatja. Újra itt van velem a saját nappalijában. - Mire a műtéti kivizsgálás végére értem, már 16 centisre nőtt a daganat. A professzor úr kertelés nélkül megmondta nekem, hogy ott maradhatok, műtét nélkül pedig kettő hónapom van hátra. Az unokáim és a gyerekeim jutottak az eszembe. Élni akartam. Az operáció után 9 napig feküdtem az intenzíven. Ennek közel egy éve.

Esélyek

A gyógyulás fokmérője az években mérhető túlélés. Az operálható esetek (mert ugye van olyan beteg, akit nem lehet, vagy szomorúan hangzik, de nem érdemes megműteni) 30-40 százalékánál 5 éves a túlélés, a tíz éves túlélés örömünnepnek számít, ahogy Jakab professzor fogalmaz. A tíz évnél hosszabb idő pedig igen ritka. És a „volt már ilyen?” kérdésemre válaszként leemel a könyvespolcáról egy akupunktúrás pontokat ábrázoló mellszobrot. A fehér szobrocska nyakában apró táblán olvasható: Szeretettel 12 éves túlélésem emlékére.
                                                                                              

 

 

Címkék: kábítószer kórház alkoholizmus utcai dolgozik kezelés sebészet tetoválás májrák testékszer májbetegség cukorbeteg sárgaság mérgek vérátömlesztés szervátültetés uzsoki művese egészségügyben

A bejegyzés trackback címe:

https://novervagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr984067732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irisz Babanics 2015.11.16. 16:30:01

Szia!

Lenne egy kérdésem hozzád, de nem szeretném nyilvánosan. Meg tudnál adni esetleg egy email címet, ahová írhatok?

Köszi!